Az alábbi kérdéseket nagy többségben nem vallásos hátterű emberek tették fel. Célzottan azzal kerestük meg őket, hogy fogalmazzák meg azokat a kérdéseket, kétségeket, amik a hittel, illetve az egyházzal kapcsolatban felmerülnek bennük. A kérdésekre könnyed beszélgetés jelleggel Fényes Lóránd, a gyülekezet pásztora válaszolgatott. Ezek a válaszok nem törvénykönyvből vett idézetek, még csak nem is hivatalos keresztény állásfoglalás, hanem egy - a maga útját is kereső, sokakkal beszélgető - ember az élet által kialakított véleménye.

Körbenézve a világon jellemzően a szenvedést, a tökéletlenséget látom. Ez alapján, hogy gondolhatja bárki is, hogy Isten létezik?

Ha őszintén magunkba nézünk, rá kell ébrednünk, hogy ez nem egy kérdés, hanem egy kérdés és egy állítás. Az egyik egy kérdés: létezik – e Isten? A másik: Ha a világ rossz (és az, ez nem kérdés sajnos), Isten nem létezhet.

Igen ám, de ez a két mondat nem fedi le az összes lehetőséget! Ugyanis lehet, hogy Isten létezik, csak épp közönyös. Vagy Isten létezik, csak épp rosszindulatú és kedvét leli a szenvedésben. Be kell látnunk: a világ jelenlegi állapota és Isten létezése között nincs logikai kapcsolat. Az ebből következő kérdés viszont sokkal izgalmasabb és minden hívő számára igen nagy kihívást tartogat: ha Isten létezik, miért hagyja, hogy ilyen legyen ez a világ? Gyenge és nem tudja befolyásolni a dolgokat, közönyös és nem akarja befolyásolni dolgokat, vagy van más válasz is erre a nehéz kérdésre?

Szerintem van értékelhető válasz erre a kérdésre, de nem az igen / nem egyszerűségű. A válasz az üdvtörténetben van megfogalmazva. Amennyiben érdekel az erről kialakult véleményem, a médiatár menüben levő Üdvtörténet című anyag megnézését javaslom. Ott kicsit bővebben gondolkodom erről a kérdésről.



Hogyan jelenik meg a spiritualitás a hitben és a vallásban?

Isten szellemi lény. Előbb-utóbb kikerülhetetlen, hogy vele a spiritualitás szintjén is találkozzunk az első intellektuális csörték után :). Azt kell mondjam, az az egészben az igazán felemelő.



A nép ópiuma-e a vallás?

Ha a vallást egy emberi fogalomként határozzuk meg, lehet ilyen hatása. Ha az egészet a létező Isten önkijelentése és kapcsolatfelvétel-igénye oldaláról látjuk: akkor mi vagyunk a világ által ajánlott ópium hatása alatt, ha úgy éljük le az életünket, hogy az utolsó percünkig nem ismertük fel a minket ismerő és velünk találkozni kívánó Teremtő Istent.



Ha az egyház a szegénységet hirdeti, akkor miért élnek úgy, mint a kiskirályok?

Az egyház nem a szegénységet hirdeti, hanem a mértéktelen gazdagságot, illetve az anyagi dolgok felmagasztalását tartja haszontalannak, sőt: akár a spirituális dolgok szempontjából kifejezetten károsnak is. A szegénységet (nyomort) az írás nem pozitív dolgoknak, hanem a betegséggel és a halállal együtt az Istentől való elszakadás következményének tartja. Sőt: a bibliai gondolkodásban a szegénységgel szemben álló lét-kiegyensúlyozottság kifejezett értékként, a Gondviselő Istentől kapott ajándékként merül fel. Ez továbbra sem jelent gazdagságot, mértéktelen pazarlást, vagy hivalkodást természetesen. A bibliai gondolkodásban az Isten áldásából fakadó létstabilitás sem öncélú, hanem „haszonra adatik”. Azaz arra, hogy az áldás alatt élő ember direkt, vagy indirekt módon tovább adhassa azt, amit kapott. Tehát az önmagát az őt elfogadók irányában gondviselő apaként megjelölő Isten előtt a kiskirályság ugyanúgy nem áll meg, ahogy a nyomor.



A gyülekezetek, miért nem fogadják el a más vallásokat, holott az "egyforma" (hasonló alapértékek, életértékek, stb.) az övékkel?

Véleményem szerint minden egészségesen gondolkozó Istenhívő ember elfogadja a más vallások alapvető létezését, az abban rejlő értékeket, pláne ha azok hasonlóak az általa vallottakhoz is. Ez nem lehet kérdés, rendkívül fundamentalistának kell lennie egy hívőnek ahhoz, hogy egyfajta kizárólagosságot tulajdonítson a saját hitének. Ugyanakkor – és itt jön a lényeges eltérés – az egyéb vallások létének elismerése, az azok által nyújtott értékek elismerése, illetve magának a vallásnak, mint az Isten által képviselt igazságnak az elfogadása – ez a három dolog semmiképp nem azonos. Egyszerű példával élve: vegyünk (a viták elkerülése érdekében) egy képzelt vallást, nevezzük „zuinzusnak”. Én elfogadom a zuinzus létezését, mert tény, hogy emberek tömege hiszi és követi ezt a tant. Elfogadom és becsülöm a zuinzusnak a morális és etikai értékeit, pláne, ha ezek egyeznek az én értékrendszeremmel is. Azonban, amennyiben a zuinzus alapüzenete Istenről és az álláspontjáról összeférhetetlenül különbözik attól, amiben én felismertem az Isten által kijelentett tényeket, akkor nyilvánvalóan nem hozhatom a kettőt össze egy közös, nagy és boldog homogén masszába. Az egymástól alapjaiban eltérő vallások összeolvaszthatósága kizárólag akkor van létjogosultsága, ha a vallást csupán az ember szárnyaló szelleméből fakadó spirituális értéknek tekintjük (azaz abban nem feltételezünk egy valóban létező szuverén lényt - Istent -, akinek valóban van magáról egy konkrét véleménye).



Mi a különbség a gyülekezetek között? Nem lehetne-e egy egységes keresztény vallást kialakítani?

Ez a kérdés valahol kapcsolódik az előbbihez. Az azonos alapokon nyugvó keresztény közösségek és egyházak a fenti gondolkodás alapján már valóban hibáznak, mikor a maguk kizárólagos „igazságát” tolják előre. Azt gondolom, Pál apostol jól fogalmazott: most csak tükör által látunk, homályosan. Magam ezért teljes nyitottsággal fogadok el bármilyen felekezethez, vagy történelmi egyházhoz tartozó embert testvérként, amennyiben a minimális, de szükséges megegyezés megvan közöttünk az Isten kijelentésével kapcsolatban. A kérdésre válaszolva: úgy gondolom, a kereszténységnek egységes hitként kell felállnia, ám a színes és változatos egyedi felekezetek létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. A szokások, a teológia, a liturgia: ez mind másodrangú a közös hithez képest, de megkerülhetetlenül fontos az „élhetőség” tekintetében. Ne menjünk messzire: akár már társadalmi, vagy kulturális háttértől függően más-mást vár el és kíván egy gyülekezeti élettől egy általában a magyar középosztály gondolkodását magáénak tudó érdeklődő, egy Szabolcsban munkát kereső roma fiatalasszony, vagy egy fiatal egyetemista. Helyes, hogy erre az egyház képes alternatívákat felmutatni. Csak ezek az alternatívák egészítsék ki egymást és ne az egymás elnyomásán dolgozzanak.



Mit lát az állam (kormány) az egyház szerepének jelenleg?

Ezt az államtól kellene megkérdezni :). Engem különösebben nem érdekel, a mindenkori politika mit gondol arról, mi az egyház szerepe. Annál jobban érdekel erről Isten véleménye. Ez az oldal is erről szól valahol.



Miért támogatja az állam az egyházat, amikor az emberek belső magánügye, miben hisznek? A „humánus ateisták” is kaphatnának ilyen alapon támogatást, ha közösséget alapítanak. Vagy megalapíthatnánk a Mumus-hívők vagy „kollektív tudat” közösségét. Ez is transzcendens szint.

Erre nehéz nekem választ írni, mert mi nem kérünk és nem is kapunk semmilyen támogatást az államtól. A gyülekezet nem üzleti vállalkozás, nincs szükség ezért semmilyen támogatásra sem.



Mi az egyházak-papok jelenlegi viszonyulása a pszichoterápiához?

Általánosságban a egyházak nagyobb része az információhiányból fakadó általános elutasítás állapotában van. Sajnos ez a mindenkori keresztény egyház egyik nagy gyengéje: ami nem ismert, vagy nem írható le az épp elfogadott teológia (konszenzus-orodoxia) szerint, az nem fér be az elfogadható „képbe”. Pedig az idő sok mindent megcáfolt ezzel kapcsolatban már. Az adott kérdésben nincs releváns információm, nincs elég hátterem. Ám a gyülekezetben többen vállalnak feladatokat ilyen irányú végzettséggel, ismerettel. Amennyiben ez a tudás összehangolható a lelkigondozással a bibliai értékrend mentén, akkor kifejezetten örömmel fogadok mindent, ami előre visz. Így történt ez a pszichoterápiával is. Ahogy Jézus is mondja: gyümölcseiről ismerni meg a fát.



Hogyan állapítják meg, hogy valaki alkalmas-e lelkésznek? Az érett-egészséges személyiség, bizonyos kompetenciák magas szintje szükséges-e? (Ez nagyon érdekelne!)

A kérdés remek. Ha többen feltennék maguknak ezt az egyházban, vélhetően kevesebb problémánk is lenne. A Biblia rendkívül szigorú és a mai morális értékeknek is megfelelő kritériumokat, elvárásokat állít az ilyen pálya felé kacsingatók felé. Ezek egyáltalán nem csupán vallásos elvárások. Sokkal inkább rátermettségben, kipróbáltságban és etikai kérdésekben foglal állást – véleményem szerint igen markánsan – az írás. Nem beszélve arról, hogy ezek az un. szolgálatok utólag is elszámoltathatóak ugyanezen értékek alapján. Amennyiben egy lelkész / pap / gyülekezetvezető valóban olyan érett személyiség, ahogy ezt Isten elvárja, akkor ettől pedig nem riad vissza.



Miért kell „tolmács” Isten és ember között?

Nem kell tolmács Isten és ember között. Annak természetesen van létjogosultsága, hogy az Istennel korábban soha nem találkozó ember halhasson számára merőben új és elgondolkoztató információkat olyantól, akinek a kérdés már legalább a mindennapjainak a részét képezi. Természetesen ennek nem kell feltétlen papnak / lelkésznek lennie. Ám ahogy az ember egyre inkább közelebb húzódik a Teremtőhöz (helyesebben mondva, ahogy Isten egyre inkább segít neki megismerni önmagát) a „külső”, emberi segítségre szükségszerűen egyre kevesebb szükség van. Ezt nevezi az írás felnőtté válásnak. Ahogy minden emberi élet, úgy a hitélet is egyfajta gyermekkorral kezdődik. Annyira új ez a világ, annyira megdöbbentően friss a megismerhető igazság még a mai modern XXI. században is, hogy egy ebbe érkező ember valóban kisgyermeki örömmel érti meg Isten kijelentéseit. De a fejlődés vége nem ez. Sajnos az egyházak nagyon könnyen esnek abba a hibába, hogy a nyáj könnyű vezethetősége érdekében lelki kiskorúságban tartják az embereket. Mert a lelki kiskorú természetesen könnyen irányítható és nem szól vissza, szemben egy felnőtt hívővel. De Isten felnőtt hívőket akar. A mi dolgunk pedig az, hogy a saját látszat-érdekeinket félretéve ne lokális gyülekezetekben gondolkozzunk, hanem hagyjuk, hogy a gyermek felnőtt hívővé váljon, aki önmagában is megéli Istennel a kapcsolatot, mindenféle lelki vezető nélkül. Én emellett tettem le a voksom, ez a gondolkozás jellemzi a Hegyen Épült Város gyülekezetet is.



Miért kell a pápának akkora biztosítás (páncélozott jármű stb.)a katolikus egyház és a hívek szerint? Ne legyen meg Isten akarata? (Ez nem túl nagy bizalom Istenben és emberben!)

Nem a katolikus egyház oldalán vagyunk, ezért nem szeretnék a pápa nevében megszólalni. De annyit mindenképp elmondhatok, hogy a hit nem egyenlő a vakhittel és az Istenbe vetett reménység sem egyenlő az ostoba elbizakodottsággal. Megtehetném azt, hogy minden nap csak végigrobogok a városon, nem figyelve a KRESZ szabályaira, mert majd Isten megvéd természetesen. Ha az első öt percben belehalok ebbe a valóban mély és csodálatos hitembe, akkor ki lesz a hibás? Isten, mert nem védett meg? Vagy esetleg én? A Biblia szerint a józanság az Isten által az egyik leginkább elismert erény. És milyen jól megfér a hit mellett! Sőt, azt gondolom, a józanság hitelesíti igazán a hitet.



Létezik-e Isten? Fontos-e ez a kérdés?

Te/Ön létezel/létezik –e? Fontos –e ez a kérdés?



Miért nem lehet a papoknak nőjük? Mikor lehet már végre?

Ezt azoktól az egyházaktól érdemes megkérdezni, akik ezt a tiltást kialakították. A Biblia ilyen igénnyel soha nem lépett fel.



Szükség van-e vallásos nevelésre?

Csak akkor, ha a kérdés mögött valódi, empirikus bizonyosság áll. Ha én például felismertem, hogy a magyar társadalom normái szerint jó nevelni a gyermekem, mert a későbbi életében ez megkönnyíti mindennapjait és egészséges felnőtt emberré teszi, vajon megtehetem –e, hogy megismerve és kiélvezve Isten igazságát, törődő szeretetét, mindezt nem adom át a gyermekemnek?



Releváns-e a szekta és gyülekezet megkülönböztetés?

Amennyiben a szekta pejoratív fogalom a társadalom előtt, mindenképpen.



A szcientológia hogyan lehet egyház?

Semmi közünk a szcientológiához, ezért erre a kérdésre nem tudok válaszolni.



Összeegyeztethető-e az emberi természettel a béke?

Ha az ideáktól eltekintünk és az emberiség eddigi eredményeit nézzük, úgy tűnik, hogy az elvek szintjén összefér az emberi természettel a béke. Ám mikor a nagy általánosságban vett valódi gyakorlatra kerül sor, ez már nem érhető tetten. Az írások álláspontja nem tér el ettől a képtől: eszerint az ember alapvetően nem képes hosszú távon békességet munkálni ezen a Földön. A tartós békesség, mint az ideákon túl mutató általános gyakorlatként elérhető fogalom az Isten szerint a vele való közösség egy következménye. Igaz ez az egyén szintjén és igaz ez az emberiség tekintetében is.



Miért kellene annyi túlzó, értelmetlen mesét elfogadni ahhoz, hogy egy Istenben higgyen az ember?

Tényleg, miért is? :) Én sem fogadom el a meséket.



A Biblia tele van egyértelműen irreális vagy idejétmúlt dolgokkal. Ráadásul állandóan önkényesen citálgatnak belőle.

Ez utóbbi állítás momentán igaz :). A Biblia forgatása a legtöbb, magát kereszténynek mondó embernek fontos – és ez így is helyes. Ebből a könyvből értesülünk a régmúlt dolgairól, Isten cselekedeteiről, az üdvtörténet fontos kérdéseiről és Isten kijelentéseiről is. Ám nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy a Biblia betűről betűre tökéletes volna. Azt gondolom, a Biblia Istentől ihletett könyvek gyűjteménye. De mivel olyan emberekről szól, akik korántsem voltak tökéletesek, maga sem lehet tökéletes. Földrajzi, biológiai kérdésekben mond olyanokat, amik az akkori korban elfogadottak voltak, ma már nem azok. Olyan emberek életútját követi, akik komoly hibákat vétettek és egyáltalán nem illeszkedtek az isteni elképzelésekbe. És a fordítási hibák sem könnyítik meg a dolgunkat, nem beszélve a néhány később betoldott fejezetről. Ez gyengíti a Biblia hitelességét? Ha kényszeredetten ragaszkodunk a betű szerinti igazságokhoz, talán igen. Ha a helyén vizsgáljuk ezeket a könyveket: semmiképp. A Biblia ezért nem használható keresztény varázskönyvként, ami mindenre megoldást nyújt. Ahogy évszázadokig (a kanonizált változatáig) nem is használták így a hívők, mivel nem is létezett. Jobban is rá voltak szorulva Isten személyes vezetésére, nem volt mit felcsapni és kikeresni az aktuális megoldást az aktuális helyzetre. Mit jelent ez? Nem érdemes olvasni? Dehogynem, élet van benne: Isten a betűt a saját életünkre alkalmazott élő kijelentéssé teheti bennünk. Általános szabálygyűjteményként használva a Isten megelevenítő munkája nélkül: vesztünk vele. Isten segítségével mérce és pótolhatatlan segítség a mindennapokban. Azaz, ha nem vesszük észre, hogy mennyire rá vagyunk szorulva a személyes kijelentésekre, amikkel Isten tanácsol (és korábban az írott és összeválogatott Biblia híján vezette) a népét: nem éljük ki a legszebb dolgokat, amiről egyébként pont ez a könyv ad hírt.



Elgondolható, tán érezhető, hogy létezik valamilyen Isten. De fontos ez a mitikus alak, Jézus?

Jézus maga a botránykő az egész kereszténység – kérdéskörben. Azt gondolom, ezért leginkább a mindenkori egyház a felelős. Mert Jézus, sem mint a 33 évig élt, majd a rómaiak által kivégzett történelmi figura, sem mint a mitikus alak nem nyújt értelmezhető válaszokat a mai kor modern és kritikus emberének. Ezért meg vagyok arról győződve, hogy a mitikus Jézus egyáltalán nem fontos. Ami fontos: van –e emögött több információ, ami egy józanul gondolkozó, a gondolatokat szívesen mérlegre rakó embernek kihívás lehet? Azt gondolom: nagyon is van. Egy rövid vetítésben beszélnék erről bővebben, ami a médiatár menü alatt található.



Fontos-e hogy merre járt Jézus kb. 12 és 30 éves kora között?

Vallástörténeti oldalról megközelítve fontos lenne: nyilván, ha mint embert, tanítót, ihletett vallásalapítót nézzük, egyáltalán nem lényegtelen, hogy alakult ki a tanítása. Azonban, ha az üdvtörténet szempontjából vizsgáljuk, ha elfogadjuk az önmagáról tett állításokat, akkor nem fontos az a harminc év. A futása, a küldetése szempontjából az evangéliumok által tolmácsolt néhány évben van minden, ami Jézust végigvitte abban a küldetésben, amire rendeltetett.



Lehet-e komolyan venni az Ádám-Éva változatban leírt teremtést?

Éppenséggel engem meglepne, ha szó szerint tényleg így történt volna. De Isten azért Isten, mert akár így is megtehette, nemigaz? Sok testvérem szó szerint hiszi, mások jelképes hasonlatnak veszik. Egyszer kiderül, de azt hiszem ennél sokkal életbevágóbb dolgokat is találunk a Bibliában.



Egyáltalán nem látszik, hogy a magukat kereszténynek tartó emberek jobb emberek lennének…

Elárulok egy titkot: általában nem is azok. Ezért van az, hogy Isten előtt nem az a hívő, aki magát annak tartja, hanem akit ő tart annak. Mi, „hívők”, alapvetően ugyanolyan gyarló emberek vagyunk, mint bárki ezen a földön. Ez az emberiség hozadéka - olyan, amilyen. Sajnos, mi „hívők” azt hisszük, hogy a kegyes beszéd, a kegyes cselekedetek erről a tényről le tudják venni a fókuszt. Pedig ugye pont ez emeli a kontrasztot. Aztán néhányan, akik rájövünk arra, mekkora önáltatás a kegyesség látszatát megtartva annak erejét megtagadni, megpróbálunk változni. Ekkor szoktunk rájönni, hogy ez az Ő segítsége nélkül nem megy. Ekkor jellemzően a kegyes beszédre ráunva valóban hozzá fordulunk. Ezt nevezzük megtérésnek :).



Mi az alapja, értelme mindig ennek a ’bűnbocsánat kérésnek’?

Ha a dolog rituális voltát nézzük, nem sok. Ellenben, ha elfogadjuk azt az előfeltételezést, hogy Isten létezik és a vele való közösségben ez egy lényeges elem, akkor máris sokkal több. Ám ezt nem úgy érdemes elképzelni, mint valami bírósági tárgyalást, ahol a vádlott megtörve a végén kín-keservesen elismeri a sokáig tagadott bűnösségét. Nem ez a viszony Isten és ember között. Inkább úgy érdemes elképzelni, mikor egy kisgyerek menne játszani az apjával, de előtte azért neki is jobban esik, ha azt mondja, apu, bocs, hogy levertem a virágot és eltört az a váza. Az apa meg azt mondja, jól van, megöleli és mennek focizni.



Komolyan lehet-e venni az ördögről szóló meséket?

Csak annyira, mint az Istenről szólókat. Azaz amennyire nincsen fehérszakállú öregúr, aki egy nagy pásztorbottal/villámokkal csapkod éppen aktuális hangulata szerint, ugyanúgy nincsen villásfarkú, gonoszul vigyorgó patás. Azonban amennyire létezik egy mindenható, az idő és a tér felett álló lény, annyira létezik az egyik igen ősi teremtmény, aki ellene fordult és ez megengedtetett neki. Ha bővebben érdekel a téma, a médiatár menüben levő Üdvtörténet című anyag megnézését javaslom.



Az Ótestamentum egy kemény, hetedíziglen büntető Istenről mesél. Az Újtestamentum pedig egy megbocsátó, jóságos Úrról. Hogy jön ez össze?

Ugye milyen érdekes a szakadék. Vagy nem konzekvens az Isten, vagy valami irgalmatlan nagy dolognak kellett történnie, hogy a viszonyok így megváltoztak. Az üdvtörténet pont ezt meséli el. Ha bővebben érdekel, a médiatárban található anyag megnézését javaslom.



Az evolúciós elmélet több helyen téved, tévedhet. Akik az „intelligens tervezés”-ben hisznek, azok szerint ebbe beleférhet egy idegen (természetesen Isten által teremtett) civilizáció is?

Annyira, hogy a biblia szerint benne is van egy idegen civilizáció. Nem a klasszikus sci-fi gondolkodás szerint persze, hanem az üdvtörténet szempontjából. Ilyen az írások alapján a mennynek nevezett, általunk nem különösebben mélyen ismert dimenzió léte. Ez nem a habos-babos angyalkás mese-mennyország nyilván. Persze értem a kérdést, nem akarok kibújni előle: az Isten az emberiségnek adott kijelentésében nem szerepel mondjuk egy csillagrendszer egy másik napjának másik bolygóján teremtett másik civilizáció. Nem csak elvi szinten, a „logikájában” az összetetten felépített rendszerében sem. Ugyanakkor Isten önálló, szuverén lény, aki a mi általunk ismert dimenzió felett áll. Nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy csak azért, mert az emberiség irányában mutatott ön-kijelentése erre még vázlat szinten sem utal, ez akkor nincs is. Mondjuk úgy: arrogáns dolog lenne teljesen kizárni azt, hogy Isten ilyet tehet, de a jelen ismereteim szerint nem tartom valószínűnek, hogy megtette.



Honnan lehet tudni, hogy Isten valóban létezik? Hogyan lehet észlelni Isten jelenlétét az életünkben?

Isten létezését persze sok oldalról meg lehet közelíteni. „Mert így szokás a családban, nagyapám nagyapja szerint is így volt” – ez számomra nem érték. „Mert a faluban mindenki templomba jár, hát én is hiszek” – ez sem az. Sok ilyen példát sorolhatnánk. Ezek számomra emberi dolgok, szokások: a vallás helyére ebben az esetben tulajdonképp bármi egyéb behelyettesíthető. Én arról győződtem meg, hogy az Istennel való kapcsolat semmi esetre sem vallásos aktus. Sem a rituálé, sem a szokásjog, sem más vallásos emberek elvárása nem számítanak egy jottányit sem, mikor az ember ráébred: mindezeken felül talán valóban ott lehet az Isten. Ezért azt gondolom – a kérdés szavával élve – Isten észleléséhez először is helyre érdemes rakni magunkban, mit keresünk. Ha vallást, emberek véleményét: szerintem könnyű melléfutni. Azonban, amennyiben az ember őszintén keresi Istent, akkor, ahogy korábban is említettem, egy idő után eljut odáig, hogy csak az igényét, a vágyát tudja felmutatni. A többi Isten dolga. Ez nagy könnyebbség, ha belegondolunk. Az írások szerint is Isten az, aki új felismerésre hívja az embert, az ő „felelőssége” ez. A mienk pedig a keresés és a nyitottság. Egy ilyen keresést és nyitottságot Isten előbb-utóbb egyfajta belső bizonyossággal, a saját maga létezésének kijelentésével honorál. Ez alapján én merem állítani: felismerhető Isten jelenléte az életünkben. Csak elsősorban nem a rituális-vallásos módon. És számít, hogy keressük őt. Szerintem.



Ha az életemben alapvetően minden rendben, de legalábbis nem vagyok rossz ember, az nem elég Istennek?

Az Istennel való közösségben nem a te jó állapotod a mérvadó, hanem maga a találkozás. Bármennyire is jó ember vagy, ha felteszik neked azt a kérdést: találkoztál –e Istennel, arra kétfajta válasz van: „igen” és „nem”. A „jó ember vagyok” nem erre a kérdésre válasz.



Van-e értelme segítségért fordulni az Istenhez? Kinek van erre joga?

Erre az egyszerű és válasz az: egy királyhoz legkönnyebben a gyermekei kapnak bebocsátást. A jó hír: a király gyermekei lehetünk. Az összetettebb válasz: azért nem mindegy, hogy mit kér az ember. Néha egészen elbűvölő Isten rugalmassága, mennyire kész visszajelezni egy őt őszintén keresőnek. Ám a két percig tartó vizsgadrukknál „Isten, ha vagy, most segíts” instant fohász jellemzően nem ez a kategória (bár néha Isten meglepő dolgokra képes az én tapasztalataim alapján, tényleg kifürkészhetetlenek az útjai :) )

Általánosságban azonban azt gondolom, a jogalapot tehát általában két dolog támasztja alá: a király elé a gyermeke léphet be bármikor. De az, aki tényleg találkozni akar vele és nem brahiból, vagy hirtelen két perces érdekből teszi. Ezeket a gyermekeit viszont tárt karokkal várja. Így fordulhat elő, hogy van, aki megtalálja őt és van, aki nem. Belül dől el. De utána Ő az, aki megmutatja magát, az ember nem tud eléggé koncentrálni, hogy találkozzon vele. Maximum csak meglenget egy kis zászlót a nagy világegyetemben, hogy itt vagyok. Ha te is vagy, kérlek, lépj elő.

A fenti kérdés-válasz sor folyamatosan bővíthető. Amennyiben kérdésed lenne, kérlek, tedd fel a fórumban! Mindenképp válaszolunk!