Hegyen Épült Város Gyülekezet
1028 Budapest, Pinceszer u. 14-16. • info@hegyenepultvaros.hu • +36 (70) 431 0200


Istenről, mint szuverén létezőről

Arra jutottunk, Isten szuverén személyiséggel bír, nem csak egy elvont erő. Mindenható lény, térbe, vagy időbe nem zárható. Mind az írások kijelentése, mind empirikus tapasztalatok alapján azt gondoljuk, a világ felé kifejezetten nyitott, így az általa teremtett emberiség irányában egyáltalán nem közönyös. Ugyanakkor el kell ismerni, mindezt a saját maga „játékszabályai” szerint éli, az ember igazságosság igénye és az Isten saját maga által elfogadott igazsága nem minden esetben egyezik. Azaz mondhatjuk, az ember időnként határozottan mást várna el Istentől, mint amit Isten helyesnek gondol magával kapcsolatban. Persze ez az ember oldaláról ugyan érthető, de a helyzeten nem sokat változtat.


Az üdvtörténelemről

Az írások kijelentése alapján úgy tűnik, az emberiség ismert történelme mögött egy - mondjuk úgy -, üdvtörténelem is húzódik. Ez a különleges, de semmiképpen nem kevésbé valóságos eseménysor az Isten és az általa alkotott világ történéseit követi a teremtés aktusától egészen az emberi faj útjának végéig. Nagyon érdekes, hogy ez az Isten szempontjából látott történelem egyáltalán nem mítoszokból áll, nem is meseszerű, hanem az emberiség valódi történelmével szorosan összekapcsolódva ível át korokon. Nagyon leegyszerűsítve ugyan, de a fő üzenete szerint az Isten az ember elindítása után „átadta a pályát” a cselekvésre. Nem céltalanul ráadásul, hanem egy meglehetősen konkrét feladattal. Erről bővebben a médiatárban található vetítésben érdemes tájékozódni.


A szabad akaratról

Az emberiség legfontosabb eszköze az Isten egy mérhetetlen gesztusa: a mi szempontunkból egyaránt előnyt, de legalább ugyanekkora hátrányt is jelentő szabad akarat. Szabad akarat érdeklődni Isten után, vagy egy teljes életút alatt egyáltalán nem foglalkozni vele. Az a helyzet, hogy emiatt pont nincs mentségünk arra, amibe ezt a világot vezetjük, nem lökhetjük tovább a felelősséget Isten felé. Ezért tartjuk ambivalens gondolatnak, mikor az ember szabadon dönt a saját sorsáról, majd később az Istent hibáztatja. Sajnos nem áll meg, hogy Isten ugyan adjon szabad akaratot abban, ami nekünk jó, de avatkozzon be akkor, amikor valami rosszul sül el. Isten csak akkor tűnne ilyen egyszerűen kezelhető, bajban előhívható dzsinnek, amennyiben valóban a mesék világában kellene keresni őt. Ezzel szemben a mai, modern XXI. században is megtapasztalható élő Úrról beszélünk, aki se nem megoldásokat nyújtó automata, se nem játékszer, hanem egy valóságos lény, aki ugyan a maga módján mindent megmozgat azért, hogy az ember felismerje őt, de ettől függetlenül ő az Isten és nem az ember az. Azaz végeredményben mi élünk az ő általa meghatározott játékszabályok alapján (mégha azok a szabad akarat mentén ránk nézve igen kedvezőek is) és nem ő él a mi elvárásaink szerint. Persze ez az alapvetően humanista világnak nehezen emészthető tény :).


Az Istennel való megbékélésről

Az írások alapján mondhatjuk, Isten és az általa alkotott világ kapcsolatát tehát épp a szabad akarat következtében lehetőségként megjelenő Isten ellen való fordulás rontotta meg. Isten terve (az üdvtörténelem minden fázisában) arra irányul, hogy a tőle elszakadt világot a szabad akarat lehetőségének meghagyásával kivonja a bénultság állapotából és helyreállítsa Isten és ember között a megbékélést. Mivel az a feladatot megkapó emberiség rendre elbukott ebben a küzdelemben, Isten maga vette kézbe a dolgokat, megfizetve a megbékélés nagyon is súlyos árát. Ezt nevezzük megváltásnak, ebben nyilvánul meg Isten valódi szeretete felénk. Itt jön be Jézus is a képbe, nem is akárhogy! Ez a gondolatsor persze így néhány mondatban összesűrítve nem túl könnyen emészthető. Ha esetleg mélyebben érdekelne a fenti dolgok kifejtése, van egy jól érthető vetítésünk a médiatár menüben ebben a témában. Kifejezetten ajánljuk.


Hitvallás

A fenti gondolatok a Biblia inspirációja alapján megfogalmazott vélemények. A pontosabb, csupán az Írás tényeit tételesen megfogalmazó hitvallásunk ide klikkelve érhető el (teológusok előnyben). :)